Skip to content

A törvény mindenkire vonatkozik

A közelmúltban, Svájcban őrizetbe vették Roman Polanskit. 

 Mint az ismeretes, a filmrendező több mint harminc éve bujkál az amerikai hatóságok elől, mert azzal vádolják, hogy 1977-ben, Jack Nicholson villájában drogot és pezsgőt adott egy 13 éves kislánynak, majd szexuálisan megrontotta – a rendező szerint a lány beleegyezésével. Polanski a felelősségre vonás elől Franciaországba menekült, ahol később állampolgárságot is kapott, s azóta be sem tette a lábát az Államokba. De még Nagy-Britanniában sem forgatott, nehogy kiadják őt az USA-nak. A Zürichi Filmfesztiválon aztán mégis horogra akadt.

Az ügy nagy port vert fel. Az egykori áldozat állítólag már megbocsátott a rendezőnek, s a filmes szakma és a közönség is kifejezte abbéli reményét, hogy Polanskit mihamarabb szabadon engedik. A 76 éves rendező érdekében kiadott petíciót többek között Pedro Almodóvar és Woody Allan is aláírta. Ami számomra meglepő, hogy úgy tűnik, az ügyben egyedül csak Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger tudta megőrizni a józanságát. Azt ugyanis senki nem vitatja, hogy Polanski remek filmrendező és producer, hogy megérdemli azt az életműdíjat, aminek az átvételére Zürichbe utazott. Ám mindez nem mentesíti őt a felelősségre vonás alól. A törvény rá is ugyanúgy vonatkozik, mint bárki másra.

Évtizedekkel ezelőtt hozott egy döntést, ami elől aztán egész életében menekült. Bármit is tett, bárhogy is történt – eljött az ideje, hogy vállalja érte a felelősséget.

RTV-tipp, 2009

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás