A tévénézésnek sok hátránya van, de azért mint mindent, ha okosan használjuk, akkor ezt is könnyen a javunkra fordíthatjuk.
Bevallom, én nagyon kedvelem a különböző amerikai sorozatokat, bár tisztában vagyok vele, hogy vajmi kevés művészi értéket hordoznak. Van, amelyiket azért nézem, mert tetszik a zenéje. A másikban olyan helyes a főszereplő. Akad olyan is, amelyikben nagyon szép vágóképek vannak… Mióta rendszeresen nyomon követem a „Gyilkos hétfő” eseményeit, sokat bővültek a pszichológiai ismereteim, tudom, hogyan kell viselkedni, ha túszul ejtenek a Hawaii-ra tartó repülőgépen, és ellestem néhány önvédelmi fogást is.
A gyengéim mégis a különféle egészségügyi és kórházsorozatok. Azóta valahogy jobban értem, mit mond az orvos és diagnosztizálni is egyre jobban tudok. A minap keresztülmentem a sebészeten, és szemben velem a folyosón, hordágyon toltak egy idős nénit. Egy szemvillanás alatt felmértem a helyzetet: véres volt a feje, biztosan eleshetett, s hallottam, ahogy a betegápolónak hányingerre panaszkodott. Aggódva ráncoltam a homlokomat – mert előző este is néztem a Doktor House-t – és agyrázkódásra, netán súlyosabb sérülésre gyanakodtam. Gondolatmenetemet az szakította meg, hogy éppen, ahogy egymás mellé értünk a folyosón, a néni oldalra fordította a fejét a hordágyon, én pedig ahogy meghallottam a hangot, ösztönösen arrébb ugrottam.
Aztán az jutott eszembe, hogy azt mondják, ha lepottyant egy madár, az szerencsét hoz. Na de, ha lehánynak? Az is ér?
RTV-tipp, 2009