Skip to content

Varázsoljunk magunknak szerelmet!

Szent Iván éjszakája talán az egyik legvarázslatosabb éjjel, amikor bármi megtörténhet. Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Az ehhez a naphoz kapcsolódó praktikákról, a szerelmi oldásról és kötésről Lui Padre mestermágus, boszorkánynagymesterrel beszélgettem.


A Nap Szent Iván éjjelén áll a legmagasabban, ekkor az emberek örömtüzeket gyújtanak, hogy ezzel is támogassák a Napot a sötétséggel vívott csatában. A tűz mindig a világosság, a tisztaság, a szerelem és a szenvedély jelképe volt, ahogy ma is. Ehhez a naphoz sokféle hagyomány fűződik. A hiedelem szerint ekkor virágzik a páfrány, és aki ezt a ritka virágot megleli, arra a szerencse és a boldogság is rátalál hamarosan. Az éjjel gyűjtött gyógynövényeknek pedig különleges erőt tulajdonítanak.

– Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Szokás az is, hogy virágkoszorút fonnak, s a párok átdobják egymásnak a tűz fölött – mondja Lui Padre, aki a kilencvenes évek közepén vált egy csapásra közismertté, miután szerepelt Friderikusz műsorában. Azóta is jóslással és egyéb mágikus tevékenységekkel foglalkozik. – Megtehetjük azt is, hogy egy papírra felírjuk a szerelmünkkel kapcsolatos kívánságainkat, a papírt a tűzbe dobjuk, majd amikor a máglya már csak piroslik, átsétálunk a parázson: egyedül vagy párunkkal kézen fogva. Tulajdonképpen ez egy szerelmi kötés.

Lui Padre

Szerelmi praktikákra azonban nemcsak az év egyetlen napján lehet szükségünk, hanem akár az összes többin is. Lui Padréhoz többnyire akkor fordulnak segítségért az emberek, amikor a párkapcsolatuk megromlott. És nemcsak a nők, sokszor a férfiak is. A szertartás elvégzéséhez szükség van a szerelmünk hajszálára, személyes tárgyára, fényképére vagy bármire, amiben benne van az aurája. Ha ez megvan, a Padre mágikus babákat készít – ami a férfit és a nőt jelképezi -, gyertyát gyújt, mágikus szertartást végez. Azt mondja, az, akit magunkhoz kötünk, mindebből semmit nem vesz észre, természetes folyamatként éli meg, hogy belénk szeret. Még akkor is, ha azelőtt nem volt köztünk semmilyen kapcsolat.

– Véleményem szerint, ha két szabad embert kötünk össze, mert az egyik nagyon szereti a másikat, azzal nem teszünk semmi rosszat. De ha valaki olyan férfi vagy nő szerelmét kéri, akinek családja van, abban nem szoktam segíteni, mert nem tartom helyénvalónak. Nem foglalkozom fekete mágiával.  Ha szerelmi életünkön változtatni szeretnénk, azért egyedül is sokat tehetünk. Este lefekvés előtt, gyújtsunk gyertyát, és ismételjük el 3-7 vagy 9 alkalommal vágyunkat – jelen időben, kijelentő módban – egymást követő 7 vagy 9 este. Tegyük mindezt növő holdnál, hogy a szerelem is növekedjen. Ha pedig egy kapcsolat lezárását, egy szerelem elmúlását – oldását – szeretnénk, akkor fordítanunk kell a dolgokon. A gyertyát a másik végén kell meggyújtani és a fogyó hold ideje alatt fogalmazzuk meg vágyunkat, a másiktól való elszakadási szándékunkat.

– A mai világban az emberek egyáltalán nem úgy állnak egymáshoz, ahogy kellene. Elidegenedtünk, nem merünk nyitni, közeledni a másik felé. Sokan inkább a munkájukba menekülnek a kapcsolatok elől. Aki magányos, annál először a szívbéli melegséget kell felfokozni. Meg kell nyitnunk a szívünket a szerelem előtt.

Napló, 2010

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás