Mintha nekünk írták volna

Az itthon is igen népszerű komédiaszerző, Neil Simon A 88. utca foglyai című darabjának a közelmúltban volt a bemutatója a Centrál Színházban Básti Julival és Kern Andrással a főszerepben. A két színész színpadon most játszik együtt először.

A darab bár évtizedekkel korábban, egy másik országban íródott, mégis hátborzongatóan aktuális. Mel (Kern András) és Edna Edison (Básti Juli) életét egy csapásra felforgatja, hogy a férj elveszti az állását. Mel kiborul, de a felesége végig támogatja. Mikor később Edna is elveszti a munkáját, addigra a férj, bár még nem szedte teljesen össze magát, újra családfőként kezd viselkedni. Különös, szívet melegítő üzenet ez a mai világban: egymás kezét fogva, egymás mellett kitartva átjuthatunk a nehézségeken. A bemutató kapcsán Kern András nyilatkozott lapunknak.

– Mit gondolt a darabról, amikor jó pár évvel ezelőtt először látta itthon?

– Neil Simont nagy írónak tartom, de ez a darabja akkor, a szocializmusban nagyon távolinak tűnt számomra. Mi a szocializmust építettük, ez pedig a kapitalizmusról szól. Aztán mostanában újra elolvastam a színdarabot, s rájöttem, hogy amennyire nem volt az régen, annyira aktuálissá vált ma. Ezért javasoltam, hogy vigyük színpadra.

– Milyennek tűnt ez a világ egy másfajta társadalmi berendezkedésből nézve?

– A darab egy másik országról szólt, a témája nem volt olyan húsbavágó, mint ma. Akkoriban nálunk nem volt gazdasági válság, nem rúgták ki az embereket a munkahelyükről, nem vesztek össze a szomszédjukkal, s azok nem öntötték le őket egy vödör vízzel – ahogyan az Mellel történik a 88. utcában.

– Hogyan látja a történetet ma?

– Szerintem ugyanúgy, ahogyan mindenki más is: ez rólunk szól, olyan, mintha nekünk írták volna.

– A válság, a kilátástalanság, a munkanélküliség szomorú téma, mi mégis nevetünk rajta.

– A művészet egyik dolga az, hogy ríkasson vagy nevettessen, esetleg mindkettőt egyszerre. Simon vígjátékot írt ebből a témából, ezért inkább nevetünk.

– A magyar mentalitáshoz talán közelebb áll, hogy ebben a témában inkább drámát lásson, mintsem komédiát. Vajon a nézők tudnak majd jóízűen nevetni a saját nyomorúságukon?

– A mi szakmánk szerintem arra való, hogy a nyomorúságunkon is nevessünk, és amikor kimegy innen a néző, ha szerencsénk van, akkor azt fogja mondani: „- Jé, ez olyan volt, mintha rólam szólna!” Talán átéli azt is, amit úgy hívnak: katarzis. Megtisztulás. Erre való a színház. Megoldani a társadalmi problémákat nem fogjuk.

– Biztosan van valamilyen stratégiája, hogy hogyan élje túl a nehéz időket.

– Nincs.

– Hanem?

– Egyszerűen csak hagyom, hogy megtörténjenek a dolgok.

– Nem tervez előre?

– Csak kicsit előre. De nagyon előre semmiképp.

– Nemrég került a moziba a Halálkeringő című új filmje. Eddig nem túl jó a visszhangja. Mi lehet az oka, hogy az első reakciók ilyen rosszak?

– Valószínűleg az, hogy kicsit sötét. Ezen a színdarabon nevetnek, ennek biztosan jó lesz a fogadtatása. A Halálkeringő egy dráma. Sötét és fájdalmas és nehéz és nehezen emészthető. A magyarázat talán ebben keresendő. A kritikusokat valószínűleg az zavarja, hogy kicsit modorosan van vágva. A nézőknek az nem tetszik, hogy fájdalmas és sötét, nem lehet rajta nevetni. Én megnéztem a filmet, miután elkészült. Nekem tetszik.

Napló, 2010

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .