Fontos, hogy ismerjük saját gyökereinket

A közelmúltban mutatták be a tapolcai moziban Szomjas György Vagabond című alkotását, ami a táncházak világába kalauzolja el a nézőket. A rendezővel a bemutató kapcsán beszélgettünk legújabb filmjéről és további terveiről. 

A hatvanas éveiben járó rendező a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után került a Színház- és Filmművészeti Iskola rendezői szakára. Nevéhez olyan könnyen érthető, szellemes párbeszédekkel tűzdelt, ironikus hangvételű filmek fűződnek, mint a Kopaszkutya, a Roncsfilm vagy a Gengszterfilm. Emellett készít dokumentumfilmeket és televíziós műsorokat is. Legutóbbi nagyjátékfilmjében egy állami gondozott fiú mindennapjait követi nyomon. A rövid párbeszédek segítségével felvázolt történet bemutatja, hogy a kétes barátokkal csellengő Karesz hogyan kóstol bele a táncházak hangulatába, s hogyan ejti véglegesen rabul ez a világ. A kevés szó mellett sok a zene, a tánc, és a képeken feltűnnek a táncház mozgalom leghíresebb együttesei, a Vujicsics, a Tatros, a Kalamajka és a Muzsikás is.

– Hogyan került kapcsolatba a táncházzal, és miért tartja ezt a jelenséget annyira fontosnak, hogy filmen is megörökítette?

– A táncházakhoz régi és szoros kapcsolat fűz már a hetvenes évek óta. A Sebő együttes zenéje keltette fel a figyelmemet, nekik köszönhetően kezdtem el lejárogatni az első rendszeres táncházakba Budapesten. 1972 karácsonyán a Sebő együttes erdélyi gyűjtőútra indult, ahová én is velük tartottam, de velünk voltak a Muzsikás együttes akkor még fiatal tagjai is. Ekkor láttam először igazi széki táncházat a maga eredeti mivoltában, amiben nem is a folklór fogott meg igazán, hanem a zene erős érzelmi hatása. A Sebő és a Muzsikás együttes tagjaival aztán nemcsak baráti, hanem munkakapcsolat is kialakult közöttünk, több televíziós műsort és dokumentumfilmet is készítettünk együtt. Így merült fel az ötlet, hogy a témát játékfilmben kellene feldolgozni. Ez a film a városi táncházakról szól, és az volt vele a célom, hogy hitelesen bemutassam azt a ma is élő atmoszférát, ami ezekből sugárzik. Fontosnak tartom, hogy ismerjük és használjuk a saját gyökereinket. Azok, akik ilyen helyekre járnak, nem fogyasztják, hanem használják a kultúrát.

– A filmben amatőr színészekkel dolgozik. Hogyan választotta ki őket?

– Mikor megfogalmazódott bennem a Vagabond elkészítésének a gondolata, azon törtem a fejem, milyen történetre épüljön a film. Sokat beszélgettem táncosokkal, zenészekkel, többen közülük szerepelnek a filmben is. Az általuk elmondott történeteket felvettem magnóra, ezekből a sztorikból épül fel az a stilizált szerkezet, amibe a mondandómat kívántam belefoglalni. Simon Pétert, a film főszereplőjét egy táncházban pillantottam meg, és egyből éreztem, hogy ő az, akit keresek, pontosan így képzeltem el a majdani filmem főhősét.

– Filmjeinek alapötlete többnyire valós eseményeken vagy személyeken alapul, ám ezek nem hétköznapi, mondhatni deviáns élethelyzetek. Tudatosan választ így?

– Igen, ugyanis a deviancia látványos dolog. Filmjeim szereplői szokatlan, rendhagyó figurák, akik próbálnak kitörni abból a közegből, amiben vannak. Számomra az az érdekes, aki megpróbál a saját életén úrrá lenni, kitörni a hétköznapok nyűgéből. Bizonyos értelemben ehhez a témakörhöz tartozik a következő filmtervem is, melynek középpontjában az 1956-os események állnak majd. Erről azonban most nem szeretnék többet mondani, mivel ez egy nagyszabású elképzelés, nemzetközi pénzforrásokra is szükség lesz hozzá, és biztosan beletelik még néhány év, mire elkészül.

Napló, 2003

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .