Skip to content

Figyelnünk kell a világ rezdüléseire

Kertész Károly 1967-ben került a Tapolcai Városi Könyvtár és Múzeum élére. Közel négy évtizedes igazgatói tevékenysége összefonódik az intézmény történetének eseményekben igencsak gazdag szakaszával. 

Ebben a krónikában most új fejezet kezdődik, Kertész Károly nyugdíjba vonulását követően új vezető került a könyvtár élére. Az igazgatóval utolsó munkanapjainak egyikén beszélgettünk. A kérdésekre adott válaszok nyomán múltbéli pillanatok keltek újra életre, melyek nagy része mára a város történetének részévé váltak.

Kertész Károlyra igazgatóságának kezdetén nagy feladat hárult, hiszen Tapolca egy évvel korábban kapott városi rangot, így a városi gyűjteményen kívül a Sümegig terjedő járás könyvtári ellátását is meg kellett szerveznie. Az akkoriban mindössze tizenkétezer kötetes állomány mára igencsak megnőtt, jelenleg közel kétszázezer dokumentum áll az olvasók rendelkezésére. A folyóiratok száma is megsokszorozódott, a rendszerváltás idejére húszról négyszázra nőtt a magyar és idegen nyelvű periodikák száma. – A gyűjtemény gyarapodásával az azt használók létszáma is folyamatosan nőtt, ami magával vonta az igények sokféleségét is. Mi pedig igyekeztünk megfelelni az olvasók elvárásának – idézte fel a kezdeteket Kertész Károly. Így kerültek a könyvtárba többek között kották, hanglemezek, magnókazetták, majd később CD lemezek is. Az új igényeket természetesen a fenntartókkal is el kellett fogadtatni, és az anyagi források előteremtése sem volt mindig könnyű. Idővel azonban kialakultak a különböző gyűjtemények, a hangoskönyvtárban például olyan komolyzenei anyag gyűlt össze, ami miatt még Sümeg környékéről is eljöttek a komolyzene hívei. Szintén a könyvtár használóinak nyomására indult meg a Tapolca és környékére vonatkozó adatok gyűjtése, igazi műhelymunka alakult ki a helytörténeti gyűjtemény körül, sorra születtek a helyi kiadványok. – A könyvtárban folyó munka folyamatosan a kritikák kereszttüzében állt, állandó lakossági ellenőrzés alatt. Ennek megvolt az a jó oldala, hogy egyben az alapbázist is biztosította a különböző kérelmek benyújtásához – mondta az igazgató. A nyolcvanas évek aztán meghozták a politikai enyhülést, ekkoriban kezdték el járatni, például a Vigília című folyóiratot is. Ennél is nagyobb jelentőséggel bírt, hogy hozzáférhetővé váltak a szamizdat kiadványok is, kézről-kézre jártak a nemzetközi sajtóban megjelent cikkek. Kertész Károly igazgatóként mindig azt vallotta, hogy a könyvtárnak mindenre nyitottnak kell lennie, hiszen ez egy liberális intézmény, amelynek az a feladata, hogy szabadságot biztosítson az embereknek ismereteik tágításához. Ez a szemlélet meghozta gyümölcsét, hiszen, amikor arra került a sor, hogy a tapolcaiak eldöntsék, melyik intézmény költözzön a hajdani pártszékház épületébe, a lakosság elsöprő fölénnyel tette le voksát a könyvtár mellett. A rendszerváltozás az intézmény életében is változást hozott, de az olvasók érdeklődése állandó. Jelenleg a lakosság huszonöt százaléka rendszeres használója a könyvtárnak, de ugyanennyien veszik igénybe alkalmanként a szolgáltatásaikat. – Az olvasók körében érezhetően végbement egyfajta átrétegződés. Valaha kultusza volt költészetnek, az új magyar irodalomnak. Ma kevés regényt és verset olvasnak az emberek, a világirodalom klasszikusai a sznobok beszédtémájává váltak. A világ keményebb lett, értékválság zajlik a társadalomban. Ugyanakkor hatalmasra nőtt az érdeklődés a gyakorlati ismereteket közlő könyvek iránt, például rengetegen keresnek jogi tárgyú könyveket, nyelvi segédanyagokat. Sokakat érdekel a kertészkedés, a számítástechnika, az újfajta tudományok. Lemérhető a könyvtár használóin az is, hogy a Mindentudás Egyeteme milyen nagymértékben generálja az olvasókat. A könyvtár dolgozóinak polihisztorokká kellett válniuk, figyelnünk kell a világ rezdülésire – foglalta össze az elmúlt évek változásait Kertész Károly.

Az óriásira kinyílt igényollót az Internet segítségével próbálják meg kielégíteni. Nagy az érdeklődés például az Európai Unióval kapcsolatos kiadványok iránt, ezeknek külön sarkot alakítottak ki. A hiányzó könyveket aztán a világháló segítségével lehet pótolni. A számítástechnika fontosságát amúgy korán felismerték, a számítógépes katalógussal mintegy másfélmillió katalógus cédulát váltottak ki az ország városi könyvtárai között elsőként, ami egyben lehetővé teszi a több szempontú keresést. A könyvtár katalógusa pedig megtekinthető az interneten is. A tapolcai könyvtár országos szinten, élen jár az összes periodika és helytörténeti anyag digitalizálásában, jelenleg ezeknek nyolcvan százaléka már CD-n van. – A papír idővel elporlad, a mikrofilm használata meglehetősen nehézkes, a gépek karbantartása költséges. A digitalizálás nem pusztán értékmentés, mert így a jövő emberei számára is elérhetővé válnak ezek az ismeretek. Nagyon fontosnak tartom ezt a folyamatot, ezért az elmúlt két évben pályázati segítséggel több mint hárommillió forintot költöttünk a korszerűsítésre.

Arra a kérdésre, hogyan tervezi a nyugdíjas éveit, Kertész Károly nevetve válaszolt: – Nyugdíjba vonulok, nem nyugalomba. Vannak kutatási területeim. Ezen kívül 2006-ban ötvenéves lesz a könyvtár, sok érdekességet tartogat a város sajtótörténete, megírásra vár a helyi egészségügy története is, készül a tapolcai életrajzi lexikon harmadik kötete. Amit most felsoroltam, legalább tízévnyi munkát jelentene. És akkor még nem beszéltem arról a két-háromezer könyvről, amiket az évek során félretettem, hogy majd elolvasom. Ezen kívül várnak az unokák, és szeretem a természetjárást is. Az biztos, hogy nyugdíjasként sem fogok elszakadni eddigi munkahelyemtől, de azt nem bánom, hogy a felelősség súlya nem az én vállamat nyomja majd.

Napló, 2004

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás