Skip to content

Belelát az emberekbe a mentalista

Sármos és jóképű, belelát a nők fejébe és bárkit könnyedén manipulál. Mindez nála, ha úgy tetszik, munkaköri kötelesség, hiszen Danny Blue mentalista. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy nemcsak a nőket ismeri alaposan, hanem a férfiakat is. Különleges képességével pedig soha nem él vissza. Legalábbis nem jobban, mint mások. 


Gyerekkora óta erre a pályára készült. Már egészen fiatalon remek megfigyelőképességgel és memóriával rendelkezett. Később azt is megtanulta, hogyan szórakoztasson ezzel másokat. Járt a műszaki egyetemre és dolgozott a maláj nagykövetségen is, de néhány éve úgy döntött, inkább a saját útjára lép.

– Fél év alatt lényegében az összes megtakarított pénzemet feléltem. De tudtam, hogy promotálnom kell magam, így az utolsó filléreimen nem ételt vettem, hanem feladtam egy hirdetést – meséli most már nevetve Danny. – A befektetés aztán megtérült, céges rendezvényeken szerepeltem itthon, dolgoztam külföldön, felléptem egy hajón, a Karib-tengeren. Az országos ismertséget aztán az hozta meg, hogy megnyertem a Kiválasztott című műsort.

– Milyen a jó mentalista?

– Kiváló a koncentrációs képessége, jó megfigyelő és ismeri az embereket. S persze vannak színészi képességei is.

– Mindezt a hétköznapokban hogyan tudod kamatoztatni?

– Segít abban, hogy jól válogassam meg a barátaimat. Odafigyelek az emberekre. Úgy tűnik, ez manapság annyira ritka, hogy önmagában is különlegessé tesz valakit. Ahogy meg lehet tanulni főzni, azt is el lehet sajátítani, hogy mire figyeljünk oda a másik emberrel való beszélgetés során, hogy jobban megértsük őt.

– Mindez csak az ismerősökkel működik, vagy annak a testbeszédét is meg lehet fejteni, akivel először találkozunk?

– Ha valaki a barátunk, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy az érzelmeinkre hallgassunk, és ne vegyük figyelembe az objektív jeleket.

– Az emberek viselkedésének az elemzése tanulható, de szükség van hozzá a megérzéseinkre is, jól gondolom?

– Ha valaki kellően empatikus, az persze nem rossz. De az érzelmek felismerésében jobban segítenek az objektív szempontok, mint a megérzések. Egy felmérés kimutatta, hogy az emberek csupán 54 százalékos pontossággal tudják megmondani valakiről, hogy hazudik vagy sem. Tehát a legtöbben jobban járnak, ha feldobnak egy pénzérmét.

– Ha valaki időt szán arra, hogy megpróbálja megtanulni a testbeszéd értelmezését, azt a hétköznapok során hogyan lehet hasznosítani?

– Segít megérteni az emberi kapcsolatokat, különösen a párkapcsolatunkat. Például, hogy ha a másik nem szól hozzánk, akkor az azért van, mert szomorú, nem pedig azért, mert mérges ránk. Ha ezeket az érzelmeket meg tudjuk különböztetni, akkor azzal sok konfliktust elkerülhetünk.

– Mentalistaként tulajdonképpen manipulálod az embereket.

– Igen, de azért, hogy szórakoztassam őket.

– Mi a helyzet a magánéletben? A manipuláció ott is működik?

– Minden ember használja a mindennapokban azt a képességét, hogy megpróbálja a másikat befolyásolni. Arra mindig vigyázok, hogy ezzel ne okozzak kárt senkinek. A manipulációnak egyébként a nők nálam sokkal nagyobb mesterei.

Napló, 2010

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás