Skip to content

Az intimitást nem lehet megunni

Nem is olyan régen még tabunak számított, ma pedig szinte nincs olyan dolog, amit – legalább elméletben – ne tudnánk róla. Az örömszerzés, a kielégülés, azok különféle technikái szinte túlzott hangsúllyal vannak jelen a mindennapjainkban. A szexualitásról és annak életünkben betöltött szerepéről Bede Zsuzsanna szexuálpszichológussal beszélgettünk. 
– Hogyan változtak meg a szexuális szokásaink, s vajon minek tulajdonítható mindez?

– A nemi szerepek átalakulása már jó pár évtizeddel ezelőtt elkezdődött, a nők önállósodásával. Felgyorsította a folyamatot, a rendszerváltozás. A megfelelni akarás a férfiakban rendkívül erős, s ez a szexuális életükre is kiterjed. Az utóbbi időben ebben a sajátos mércében egy új dolog jelent meg: mégpedig az a szempont, hogy vajon képes-e orgazmust okozni a nőnek? Ha nem, akkor ebből azt a következtetést vonja le, hogy ő nem eléggé férfi. Ennek a jó oldala az, hogy végre a nő is fontos az ágyban, nem csak kiszolgáló személyzet, de ez a teljesítménykényszer visszaüt, és az is elromlik tőle, ami korábban működött. A szexuális szokásokra az internet hatása talán a legdöbbenetesebb a szexoldalak dömpingje által. A pornófilmek miatt, sok férfi azért nem hiszi el, hogy a partnerének orgazmusa van, mert a nő nem úgy viselkedik szex közben, mint amit ő a filmeken látott. Ugyanakkor a munkám során sok olyan fiatal párral találkozom, akik nem élnek szexuális életet. Együtt vannak öt-hat éve, és hónapok telnek el szex nélkül, de mégsem tudnak kikeveredni a kapcsolatból – fogalmaz a Bede Zsuzsanna, aki évtizedek óta foglalkozik szexuális tanácsadással.

– A túlzott pornófilm nézést a nők mennyire tolerálják?

– Ha a férfi nagyon sok pornót néz, akkor az az esetek döntő többségében önkielégítéssel társul. A nő ezt úgy éli meg, hogy őt megcsalják. A dolog akkor válik igazán kórossá, ha a filmnézés a páros szex kárára megy, vagy ha a férfi olyan dolgokat igényel, amiket a filmeken látott.

– Egy kapcsolatban mennyire fontos a szex?

– A szex szerepe és fontossága változik az életünkben. Ha a kapcsolat kezdeti időszakában nincsen intenzív szexuális élet, akkor az már később sem fog változni. Persze, ha mindkét fél kicsit aszexuális, akkor ez nem okoz problémát – csak az ilyesmi ritkán szokott előfordulni. A gyerekvállalással a szex háttérbe szorul. Aztán persze dolgozni kell, adódnak egyéb teendők, ezért is természetes, hogy az idő előrehaladtával ritkul az együttlétek száma. De valahol a szexnek ott kell lennie, hiszen attól pár egy pár, hogy szexuális kapcsolat is van közöttük.

– Hogyan kezeljük jól a szexualitást?

– A szex természetes velejárója egy kapcsolatnak, de egy idő után nem kell a tűzijátékot várni minden egyes együttléttől. Nem mindig arra kell számítani, amit a filmek mutatnak, hanem egyszerűen meg kell próbálni az embernek a szívéből szerelmeskedni. Igenis jó érzés időnként egymásba gabalyodni, odabújni a másikhoz, még ha az nem is jelent különleges eksztázist. Én a pácienseimnek azt próbálom meg átadni, hogy a meghittséget, az intimitást kell átélni a testen keresztül is. Nem csak a természetét vagy mondjuk a humorát kell szeretni a párunknak, nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a testünk is szereti őt. Véleményem szerint az intimitást nem lehet megunni – vélekedik Bede Zsuzsanna.

Napló, 2010

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás