Tizenkét éve vezeti a Tények hétvégi adásait, de nemrég új feladatot is kapott. Pachmann Péter hétköznap reggelenként a Mokkában dolgozik. Vagy, ahogyan ő mondja tréfásan: végre kinőtt a lába.
– Hogy találja fel magát egy reggeli műsorban annyi év híradózás után?
– Egyre jobban élvezem. Össze-vissza kell mozogni a helyszínek között, egyszer főzök egy kicsit, aztán mondjuk Playboy lányokkal beszélgetek, majd politikusokkal. Az egész nagyon izgalmas, sokat tanulok belőle. A nézők számára eközben az is kiderül, hogy van lábam, nem vagyok bezárva a dobozba, sőt, hogy még humorérzékem is. Hétvégenként a Tények továbbra is az enyém, de ez az új kihívás nagyon tetszik.
– A kereskedelmi televíziók világában kevés az olyan műsorvezető, aki szépirodalom írására adja a fejét.
– A Pilátust játszani című könyvem három éve jelent meg, amit szakmai körökben is elismertek, olyannyira, hogy 2008-ban kivitték a frankfurti könyvfesztiválra. Röviden arról szól, hogy a kilencvenes évek első felében néhány magyar fiatal úgy dönt, hogy zsoldosnak áll a balkáni háborúban, illetve arról, hogy a háború miatt milyen személyiségtorzuláson mentek keresztül, mire visszatértek a falujukba. A könyvnek az az üzenete, hogy a háborút, ha ügyes vagy és szerencséd van, túlélheted, de az utána következő békét már sokkal nehezebben. A végén kiderül, hogy ezeken a helyzeteken csak a szeretet tud továbblendíteni.
– A témaválasztásnak köze volt a külföldi tudósítói munkájához?
– Sokat jártam Boszniában, sok mindent láttam. Volt egy meghatározó élményem Szarajevóban. Bementünk egy török kávézóba, ahol egy helyes fiatal pár ült. Feltűnt nekem, hogy mindent a lány csinál. Nem értettem, miért van ez, azon gondolkoztam, hogy vajon itt a férfiak és a nők így viselkednek egymással? Aztán mikor elindultak, megláttam, hogy a fiú tolószékben ül, tőből amputálva volt mindkét lába… Az ilyen történetek nagyon belém ivódtak.
– Mennyire játszik komoly szerepet az írás az életében?
– Abszolút komolyan gondolom. Azt hiszem, most értem meg arra, hogy komplex történeteket tudjak elmesélni. Persze a tévézést nem szeretném abbahagyni, az egy örök szerelem. De úgy vélem, az ember élete úgy lehet teljes, ha nemcsak elvesz a világból, hanem hozzá is ad. Csak így van meg az egyensúly.
– Ön vallásos?
– Nem járok templomba. Mégis, azt gondolom, hogy nem üres az ég. Úgy hiszem, hogy létezik valamiféle felettes erő, ami bizonyos szempontból motiválni tud. Hiszem, hogy nem vagyunk egyedül.
– Hogyan kapcsolódik mindehhez az asztrológia? Úgy tudom, minden évben a születésnapja körül elkészítteti a következő évi horoszkópját.
– Az asztrológia számomra egy mankó. Többről szól, mint amit az újságok hátlapján olvashatunk. Pusztán lehetőségeket mutat és esélyt ad arra, hogy felkészüljünk a változásokra. A döntés azonban a mi kezünkben van, az életünket mi irányítjuk.
– Mit jósolnak erre az évre a csillagok?
– Az előrejelzés szerint az alkotás lehetősége nagyon erős, amit létrehozok, az jól sikerül. Másrészt pedig azt, hogy a kisfiam és köztem lévő amúgy is erős kapcsolat még szorosabbá válik.
RTV-tipp, 2010