Amerre vezet az őrangyalom

Egy Somló környéki kis faluból, Dobáról indult és fiatal kora ellenére már a fél világot bejárta. Kató Eszter az olaszországi Duinóban érettségizett, részt vett az észak-amerikai indián törzsek gyűlésein, Malajziában őslakos gyerekeket tanított, járt ösztöndíjjal Firenzében. Ez idő alatt az ELTE angol szakán szerzett diplomát, jelenleg Phd képzésben vesz részt és hamarosan antropológusként is végez. 

Már a somlószőlősi általános iskola kisdiákjaként is sorra járta a nyelvtan versenyeket, fakultáción pedig angolt tanult. Innen a győri Kazinczy Ferenc gimnáziumba vitt az útja, és magyartanárának köszönhetően szinte állandóan tanulmányi versenyekre járt, ezek sorából az OKTV sem maradhatott ki. Eszter harmadikas gimnazista volt, amikor a nyelvtan OKTV országos fordulóján a legjobb tízben végzett, ezzel megszerezte a belépőjét bármely egyetem magyar szakára. Ekkor azonban nagyot fordult az élete, mivel egy pályázati lehetőséget kínáltak fel számára egy külföldi nemzetközi középiskolába. Édesanyja unszolására beadta a pályázatot, és nagyon meglepődött, amikor értesítést kapott, hogy bekerült a United World Colleges iskolarendszerébe.

– Én Walesbe pályáztam, de végül az olaszországi Duinóba kerültem ki két évre, és olyan érettségi bizonyítványt szereztem, amit a világ összes egyeteme elismer. Az itt eltöltött idő meghatározó jelentőségűvé vált az életemben, hiszen ekkor döntöttem el, hogy engem a nyelvek és a különböző kultúrák érdekelnek a leginkább. Hiszen az itt eltöltött két év alatt a világ hetven országából érkezett fiataljaival tanulhattam együtt. Nem tudsz olyan országot mondani, ahol ne lenne legalább egy ismerősöm – emlékezik vissza a duinói évekre Eszter.

Hazatérve az ELTE magyar-angol szakán kezdte meg a tanulmányait, de már az első héten beiratkozott kultúraantropológia szakra is. Hamar rájött, hogy a magyar szak nem neki való, ezért ezt a szakot elhagyta, a másik kettő azonban maradt. Bekerült az egyetem báró Eötvös József Kollégiumába, aminek többek között szintén egy külföldi utat köszönhet, mivel egy csereprogram révén Amerikába került fél évre. Összebarátkozott a helybeli indián törzsekkel, eljárt az érdekképviseleti gyűléseikre és részt vett különböző törzsközi ünnepségeken is, amelyek mára inkább turisztikai attrakcióvá váltak. Amerikából visszatérve befejezte az angol szakot. Amikor már csak a szakdolgozat megírása és az államvizsga maradt hátra, Eszter ismét nyakába vette a világot. – Már másfél éve itthon voltam, és az anyukám kérdezgetett, hogy hová megyek legközelebb. Tudja, hogy nem szoktam ilyen sokáig egy helyben maradni. Amikor közöltem vele az úti célomat, szegény egy pillanatig ülve maradt, majd egy térképen megkereste, hol van Malajzia, ahová elmegy a lánya – meséli Eszter nevetve. Három hónapot töltött el a dzsungel közepén egy tréning- és konferenciaközpontban, ahol programfejlesztési és kutatási felelősként tevékenykedett. Közben a szomszédos őslakos faluban gyerekeket tanított, és megismerkedett az őslakosok nehéz helyzetével. – Én egy nagyon veszélyes fajta antropológus vagyok, mert ha a világ bármely pontján elnyomott kisebbségekkel találkozom, azonnal szimpatizálni kezdek velük. Beleélem magam a helyzetükbe, és az érdekeiket szem előtt tartva megpróbálok mindent megtenni értük. Egyébként már van is egy állásom Malajziában, ebben a faluban, ide bármikor visszavárnak tanítani, de ezt azért még alaposan meggondolom – jegyzi meg tréfásan.

A malajziai kitérő után csak néhány hónapig volt itthon, tavaly februárban ösztöndíjjal a firenzei egyetemen töltötte a tavaszi félévet. Járhatott az egyik leghíresebb európai kisebbségkutató professzor, Leonardo Piazeri óráira, emellett etnográfiát is hallgatott. Májusban hazatérve aztán letette angol szakon az államvizsgát és felvételt nyert az ELTE doktori iskolájába, posztkoloniális irodalmakkal szeretne foglalkozni. Eszter az antropológia szakon is a tanulmányai végéhez közeledik, de a távolabbi jövőt illetően még nincsenek pontos elképzelései. – Úgy érzem, hivatásszerűen is tudnék azzal foglalkozni, hogy a magyar oktatásba beépítsük a másság elfogadását. Nagyon fontos lenne, hogy többen gondolkozzanak úgy a világról, hogy az megismerhető és elfogadható. Egyébként nem szoktam terveket kovácsolni magamnak, egy biztos, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, és nem szeretnék külföldön élni. Dolgozni, valami hasznosat tenni mindenképpen itthon akarok. De hogy ehhez hányszor kell még külföldre mennem, nem tudom. Megyek, ahová visznek az őrangyalaim.

Napló, 2003

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .