A színháztudománynak intézményesülnie kellett

Dr. Bécsy Tamás professzor, József Attila-díjas irodalomtörténész, a Veszprémi Egyetem színháztudományi tanszékének létrehozója és tanára a napokban ünnepelte kollégái, barátai és volt tanítványai körében hetvenötödik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk színházról, irodalomról, születésnapi ajándékokról és a további terveiről. 

– Szinte minden volt tanítványa rajongással, szeretettel beszél önről, közülük ma sokan eljöttek, hogy felköszöntsék. Milyen kapcsolatot tart fenn a régi diákokkal?

– Igazán szoros kapcsolatot nem túl sokukkal tudok ápolni az életmódomból kifolyólag. Hol Veszprémben vagyok, hol Budapesten, a nyarakat pedig Agárdon töltöm. Azért szerencsére akadnak olyanok, akikkel viszonylag rendszeresen találkozom.

– Vannak közöttük, akikkel az évek folyamán kollégákká váltak?

– Igen, itt a színháztudományi tanszéken is három régi tanítványommal dolgozom együtt, de annak idején, amikor a pécsi egyetemen tanítottam, többüket is ott tartottam a tanszéken dolgozni.

– Milyen érzés ez az ön számára? Büszkeséggel tölti el?

– Nem büszke vagyok, egyszerűen csak örülök neki, hiszen mindez nem pusztán rajtam múlott. Ezzel kapcsolatban mindig azt szoktam mondani, hogy nemcsak tanítani kell, hanem tanulni is.

– Több évtizedes tanári tapasztalattal a háta mögött érzékel-e bármilyen különbséget a régi és a mai hallgatók felkészültsége, irodalomszeretete között?

– Nagy arányú változás történt, mégpedig sajnos rossz irányban. Valóban jó pár évtizede van már annak, hogy nemcsak tanítok, de felvételiztetek is. Olyan teljesen reménytelen tudáshiány és olvasottsághiány, mint amit az utóbbi években tapasztalok a diákok között, régebben nem fordulhatott elő. Ez nemcsak Veszprémben van így, hanem szerte az országban. Néhányuk kivételével a többség egyszerűen nem is akar tanulni, csak egy diplomát szeretne kapni. Úgy, ahogy van, túl akarnak esni az egyetemi éveken anélkül, hogy tisztességesen tanulva komolyan vennék azt a szakmát, amit választottak.

– Mi értelme van ennek? Hiszen a humán szakokon megszerzett diploma egyáltalán nem piacképes manapság, csak akkor ér valamit, ha valódi tudás van mögötte.

– Ma elég kevés az úgynevezett piacképes szakma a társadalomtudományok területén, de ez sajnos akkor is így van. Arról nem is beszélve, hogy ettől függetlenül minden végzett hallgató elhelyezkedett valahol. Nem ott, ahol akart, nem ott, ahová a vágyai hívták, de elhelyezkedett. És a többség nem nagy tudással.

– Mi lehet ennek az oka?

– Nézze, én egyáltalán nem hiszek abban, hogy a középiskolai tanulók túlterheltek lennének. Sőt, egyszerűen tudom, hogy nem így van. Kivételt képeznek ez alól azok a diákok, akiket a szülők mindenféle különórákra járatnak. Elképesztő, hogy mit nem tudnak azok, akik eljönnek felvételizni! Ez pedig nem azért van, mert olyan nagyon leterheltek lennének az iskolában.

– Pályafutása során nemcsak rengeteg elméleti munka, hanem számos gyakorlati tevékenység is fűződik a nevéhez, ennek talán legékesebb bizonyítéka a veszprémi színháztudományi tanszék létrehozása, ami a mai napig egyedülálló az országban. Miért tartotta fontosnak, hogy a szervezési feladatokból kivegye a részét?

– Egy tudományág akkor tud valamilyen módon megerősödni vagy, ha már létezik, tovább fejlődni, ha intézményesül. Márpedig a színháztudománynak intézményesülnie kellett, ezért volt annyira fontos, hogy a színháztudományi tanszék megalakuljon.

– Amikor egy rossz színdarabot lát, hogyan viselkedik? Elönti a méreg vagy mindig mindenben talál valami értékelhetőt?

– Ez egy nagyon nehéz dolog, de mérges semmiképpen nem vagyok egy-egy rossz darab láttán, hiszen nem az én munkám fekszik benne. Inkább csak az dühít, hogy miért nem voltak képesek rendesen megcsinálni az előadást. Azért zömmel a rossz színdarabokból is lehet valamit hasznosítani.

– Megosztja az esetleges rossz véleményét, illetve a kritikai észrevételeit az érintettekkel?

– Évtizedeken keresztül írtam színikritikákat. Ma már nem teszem, mert ennek a világon semmi értelme sincsen. Egyrészt azért, mert amit színházi kritikaként kellene leírni, arra alig vannak fogalmaink. Másrészt pedig a magyar színház ma általában véve nem jó. Van egy-két jó vagy érdekes előadás, de elementáris erejűek csak nagyon ritkán.

– Jövő év februárjától visszavonul. Miért döntött így?

– Azért, mert már elég koros vagyok. Meguntam már az állandó jövés-menést.

– Mivel fog eztán foglalkozni?

– Könyveket azért lehet írni, egészen addig, amíg az ember nem válik teljesen hülyévé. Bár ezt állítólag mindig az érintett veszi észre legutoljára.

Napló, 2003

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .