Skip to content

A jó kamarazene titka a gyakorlás

Három éve zenélnek együtt. Állandó fellépői a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola rendezvényeinek, nagy sikert arattak a Művészetek völgyében, de nevük a zenekedvelő keszthelyi emberek fülében is ismerősen cseng. Aki csak egyszer is hallotta őket muzsikálni, azok számára a tapolcai zeneiskola két fiatal tanárának, Somogyi Hajnalkának és Kendeh Zsoltnak a neve egyet jelent a minőségi kamarazenével. 

Hajni tízéves volt, amikor egy játékzongorát kapott karácsonyra. Szüleinek hamar feltűnt, hogy a kislány milyen ügyesen bánik a hangszerrel, ezért úgy döntöttek, beíratják a zeneiskolába. Először nem akarták felvenni zongorára, mivel már túl „öregnek” számított, végül mégis a választott hangszeren kezdhette meg tanulmányait. – Soha nem érdekelt más, az első pillanattól kezdve természetes volt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni – emlékezett vissza a kezdetekre. Így aztán számára nem okozott nagy fejtörést a pályaválasztás. A veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában Lovas Józsefnél tanult, majd a győri főiskolán folytatta tovább zenei tanulmányait Choi Insu szakmai irányítása alatt. – Három éve dolgozom főállású tanárként, és nagyon élvezem a munkámat. Jó érzés, hogy a főiskolán tanultak közül mostanra sok minden kezd valódi értelmet nyerni a számomra. Nagyszerű a gyakorlatban alkalmazni, tudatosan használni a meglévő elméleti ismereteimet. Az pedig különösen jó érzés, hogy a vizsgákon a darab eljátszása után a növendékeim egyből a tekintetemet keresik, hogy lássák, meg vagyok-e elégedve velük – avatott be a tanítással kapcsolatos élményeibe.

Zsolt pályáját ezzel szemben kitérők tarkították, pedig azt gondolhatnánk, hogy ha valakinek, akkor neki egyenesen vezetett az útja idáig. Hiszen édesapja, Kendeh Gusztáv a tapolcai zeneiskola igazgatója, és ráadásul fuvolát tanít. Zsolt ennek ellenére hatévesen a zongorát választotta, és csak pár év múlva kezdett el fuvolázni az édesapjánál előbb Keszthelyen, aztán Tapolcán. Gimnazistaként egy időre felhagyott a muzsikálással, majd 17 évesen mégis úgy döntött, hogy a zenélésre teszi fel az életét.  Az érettségi után két évvel jutott be a győri főiskolára, ahol Komondiné Varga Júlia és Ittzés Gergely voltak a tanárai, majd Matuz István professzor növendékeként szerzett művészdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. – Édesapám szerencsére remekül kezelte a kitérőimet, mindig tiszteletben tartotta a döntéseimet. Soha nem erőltette, hogy fuvolázzak, és nem is tiltott el tőle. A zenei pályámon a mai napig maximálisan támogat, mindig pontos szakmai véleménye van, amit érdemes meghallgatni – mesélte. Zsolt szintén nagy örömét leli a munkájában, neki a keszthelyi zeneiskolában is vannak növendékei. Úgy érzi, szakmailag rengeteg dolgot tanul a gyerekektől.

A két fiatal egyetért abban, hogy a közös munkához elengedhetetlenül fontos, hogy szakmailag elfogadják egymást. A hangversenyek repertoárját többnyire a közönség igényeihez igazítják, főként barokk és 20. századi zeneművekből válogatnak.  Zsolt néhány évvel ezelőtt készített egy promóciós CD-t, és bízik abban, hogy sikerül megteremteni annak a feltételeit, hogy immár Hajnival közösen ismét létrehozzon egyet. Addig is egymást követik a szereplések, folyamatosan hívják őket Keszthelyre és Tapolcára egyaránt. Legközelebb a mai este folyamán adnak koncertet a tapolcai zeneiskolában, francia zeneszerzők műveinek megszólaltatásával köszöntik hazánk Unióhoz való csatlakozását.

Hajni és Zsolt egybehangzóan állítja, a jó kamarazene titka a rengeteg gyakorlásban rejlik. – A fellépésekre való készülés sok munkával jár, ugyanolyan felkészülten kell kiállnunk a színpadra akkor is, ha foghíjas a nézőtér, és akkor is, ha zsúfolásig van. A mai fiatalok között sokan alkalmi munkákból élnek, céltalanul telnek a napjaik. Mi azzal foglalkozhatunk, amit igazán szeretünk, értékes munkát végezhetünk, és ezért rendkívül hálásak vagyunk a sorsnak – vallják.

Nyugat-Balaton hetilap, 2004

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás