Gyerekkora óta a néptánc volt az élete, a hírnevet a Nox együttes hozta meg számára. Nagy Tamás sikerei csúcsán úgy döntött, hogy visszavonul. Mi történt vele azóta? Miért népszerűek a látványos táncshow-k? Sikerül-e áttörni a zenei Balkánt? Álmodik-e még a táncról? Az egykori néptáncos erről is beszélt lapunknak.
– Mi a legemlékezetesebb élménye a Noxban eltöltött közel tíz évből?
– A legnagyobb élmény a dvd-felvételünk volt a debreceni Főnix Csarnokban, tizenkétezer ember előtt léptünk fel. Azt a koncertfelvételt ma is sokszor megnézem, ha rossz kedvem van, vagy csak erőt szeretnék meríteni valamiből. Emlékezetes volt Kijev is, az Eurovíziós Dalfesztivál, annak ellenére, hogy tizenkettedikek lettünk. Két hetet töltöttünk el olyan szakmai stábbal, akik Depeche Mode színvonalú együttesekkel szoktak együtt dolgozni. Jó volt látni, ha Amerikába születtünk volna, vagy ha sikerül áttörni ezt a zenei Balkánt, akkor mi mindenben lehetett volna részünk.
– Próbáltak külföldön is érvényesülni?
– Hogyne, az Eurovízió után, de ez zárt világ. Nem engednek be, csak akkor, ha őrült nagy szerencséd van. Na és persze olyan kapcsolataid. Erre Németországtól keletre senkinek nincsen esélye.
– Hogyan tudott elszakadni a Noxtól? Azt mondja, szerette.
– Igen, nagyon. Másfél éve azonban megszülettek az ikerlányaim. Másrészt, 35 éves leszek az idén, elfáradtam ebben a tíz évben. Szerettem volna a táncos pályafutásomat a csúcson abbahagyni, lehetőleg sérülés nélkül. Örülök, hogy ezt sikerült megtennem.
– Kevesen tudnak így megállni. Gondolom, nagy bátorság kellett hozzá.
– Igen, mert amikor meghoztam ezt a döntést, még fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. De aztán a Presidance táncegyüttes társ-producereként és szakmai tanácsadójaként úgy érzem, megtaláltam a helyem.
– Miért népszerűek mostanában ezek a táncos showműsorok?
– A hozzánk hasonló együttesekre nagy hatással volt Michael Flatley, aki bebizonyította, hogy az ír táncból lehet világsikert csinálni. Főleg a ritmika érdekli az embereket, már az is hat rájuk, ha mondjuk, öt ember mozog együtt. Meg aztán változik a világ, egy sima folklór est már nem hozza tűzbe a nézőket, látványos műsort akarnak. Ezért a Hungarythm című produkciónknak nincs összefüggő története, ez egy szórakoztató táncműsor. Annyira sodró és lendületes, hogy a néző figyelmét egy pillanatra sem engedi elkalandozni.
– A tánc cseppet sem hiányzik? Álmodik vele néha?
– Nem. Huszonhat éven át táncoltam. Sok volt. Elég. A fiatal táncosokkal már nem tudom felvenni a versenyt. Meg tudnám tanulni azt, amit ők – de már nem esne jól. Megéreznék az ízületeim.
– Úgy tűnik, megérte bátornak lenni, jól alakult az élete. Mik a tervei?
– A nagy álmom az, hogy kivigyem a Presidance-t külföldre, hogy betörjük végre azt a kaput, amit a Noxszal nem sikerült. Erre úgy néz ki, hogy lesz is lehetőségünk, mivel rengeteg impresszárió nézi meg az előadásunkat. Az már biztos, hogy októberben megyünk három hétre Mexikóba, illetve kaptunk egy írásos meghívást New Yorkba a Broadway-ra. Magyar együttes nem kapott még ilyen meghívót, nagyon büszkék vagyunk rá. Nem egyszerű a feladat, de éppen ez az izgalmas benne. Az a jó, amit én csinálok meg, amiről tudom, hogy beletettem minden tehetségemet és energiámat.
Napló, 2010