Skip to content

Interjúk

Az élet gördül tovább

Amikor legutóbb találkoztunk, éppen lezárult a Zenebutik történetének televíziós korszaka, a műsor több mint két évtizedét feldolgozó könyv trilógia megírása pedig még csak elképzelés volt. Volt hát miről beszélgetnünk Juhász Előddel, hiszen nemrégiben már az akkor még csak tervezett sorozat harmadik kötete, a Zenehíd – hazafelé is megjelent.

Read More »Az élet gördül tovább

Mindig az úton érzi jól magát

Úton címmel nemrégiben interjúkötet jelent meg Szerednyey Béla életéről. A színész harminc éve van a pályán, több népszerű tévéfilmben szerepelt, a Madách Színház oszlopos tagja, nem zárkózik el a bulvárlapok elől sem. Azt hihetnénk, sok mindent tudunk már róla. A könyvet olvasva kiderül, hogy idáig mégis szinte semmit.

Read More »Mindig az úton érzi jól magát

A csúcson hagyta abba

Gyerekkora óta a néptánc volt az élete, a hírnevet a Nox együttes hozta meg számára. Nagy Tamás sikerei csúcsán úgy döntött, hogy visszavonul. Mi történt vele azóta? Miért népszerűek a látványos táncshow-k? Sikerül-e áttörni a zenei Balkánt? Álmodik-e még a táncról? Az egykori néptáncos erről is beszélt lapunknak.

Read More »A csúcson hagyta abba

Varázsoljunk magunknak szerelmet!

Szent Iván éjszakája talán az egyik legvarázslatosabb éjjel, amikor bármi megtörténhet. Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Az ehhez a naphoz kapcsolódó praktikákról, a szerelmi oldásról és kötésről Lui Padre mestermágus, boszorkánynagymesterrel beszélgettem.

Read More »Varázsoljunk magunknak szerelmet!

Belelát az emberekbe a mentalista

Sármos és jóképű, belelát a nők fejébe és bárkit könnyedén manipulál. Mindez nála, ha úgy tetszik, munkaköri kötelesség, hiszen Danny Blue mentalista. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy nemcsak a nőket ismeri alaposan, hanem a férfiakat is. Különleges képességével pedig soha nem él vissza. Legalábbis nem jobban, mint mások. 

Read More »Belelát az emberekbe a mentalista

Az intimitást nem lehet megunni

Nem is olyan régen még tabunak számított, ma pedig szinte nincs olyan dolog, amit – legalább elméletben – ne tudnánk róla. Az örömszerzés, a kielégülés, azok különféle technikái szinte túlzott hangsúllyal vannak jelen a mindennapjainkban. A szexualitásról és annak életünkben betöltött szerepéről Bede Zsuzsanna szexuálpszichológussal beszélgettünk. Read More »Az intimitást nem lehet megunni

A színészet az élete

Török-Illyés Orsolya és férje, Hajdu Szabolcs már az ötödik közös filmjüket készítették, ezzel el is hozták az idei Filmszemle fődíját. Persze nem az extrém, filmbeli nőt vártam, mégis alig ismertem meg azt a boldogságtól sugárzó, vidám kismamát, aki belépett a kávézó ajtaján. Török-Illyés Orsolyával a Biblioteque Pascalról beszélgettünk, és arról is mesélt, hogyan ismerkedtek meg a férjével, mennyi mindent tettek meg a kapcsolatukért.

Read More »A színészet az élete

Lilu visszatér a képernyőre

Tavaly augusztusban adott életet első gyermekének, azóta a kicsi nevelése töltötte ki a napjait. A szülési szabadság azonban lassan lejár. Lilu egy látványos show műsor élén tér vissza a képernyőre, hiszen Hujber Ferivel az oldalán, ő lesz a Királynő egyik műsorvezetője az RTL Klubon.Read More »Lilu visszatér a képernyőre

Mindig nevetnek rajta

A zalaegerszegi vagy a székesfehérvári színház közönsége már évek óta ismeri, de az átütő ismertséget a tavalyi Sziget reklámban megformált karakter hozta meg a számára. Azóta Janklovics Péter visszatérő fellépője a Comedy Central műsorainak. Az a fajta komikus, aki civilben is rendkívül szórakoztató és elárulta, hogy nem csak a poén kedvéért játssza meg magát: tényleg rettenetes lámpaláza van. Read More »Mindig nevetnek rajta

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás