– Franciska, belőled az lesz, ami lenni szeretnél! – ezekkel a szavakkal bocsátott utamra nyolcadikban Jóska bácsi, a magyartanárom. Csak azt nem mondta, hogy ennyire nehéz lesz eldönteni, hogy mi szeretnék lenni egészen pontosan. 

Már óvodás koromban megtanultam olvasni, gyönyörűen énekeltem, tehetséges fuvolista voltam, jó volt a nyelvérzékem, atletizáltam, kézilabdáztam… aztán jött hét év versenyszerű vívás. Az sem ment rosszul. Általános iskolában szinte végig kitűnő tanuló voltam, tanulmányi versenyekre jártam, szavaltam. Arra, hogy mióta írok, nem is emlékszem. Most úgy tűnik, mintha mindig is az életem része lett volna. Már általános iskolásként novellaíró-pályázatot nyertem. Gimnazistaként én találtam ki és alapítottam meg az iskola első újságját. Ekkor kezdtem el a megyei napilapban is publikálni.

Engem mindig ezer dolog érdekelt, élveztem ezt a sokféle tevékenységet. Csak akkor kezdett nyomasztani a dolog, amikor egyre közelebb kerültem az érettségihez. Választanom kellett egyet közülük. Ekkortájt kifejezetten hálás voltam érte, hogy az óvodában belém beszélték, hogy pocsék a kézügyességem. Festőművész legalább nem akartam lenni. Eggyel kevesebb dolgot kellett lehúznom a listáról.

Először a fuvolázást ejtettem ki. A komolyzenét a mai napig szeretem, de mindig őrült lámpalázas voltam. Nem szerettem szerepelni. Valamivel nehezebb döntés volt, de aztán kikerült a képből a vívás is. Sohasem akartam mindenáron nyerni. 16 évesen már író szerettem volna lenni. Aztán mégis “csak” újságíró lettem. Az írást abbahagytam évekig. Valahol elveszett belőlem a bátorság és a magamba, a tehetségembe vetett hit. A legsötétebb napokon egyenesen meg voltam róla győződve, hogy senkit nem érdekelnek az írásaim. Mindent elmond erről az időszakról, hogy már 2008-ban megvettem a donaszi.hu domaint, de csak most, tíz évvel később lett ebből a weboldalból az, aminek mindig is készült: az írói oldalam, ahol a saját írásaimat publikálom.

Az elmúlt évtizedekben hol kényszerből, hol belső indíttatásból rengetegféle munkám volt, kipróbáltam magam több területen is. De ahogy teltek az évek, egyre erősebb lett bennem az az érzés, hogy ha nem a saját történeteimet írom, akkor csak az időmet vesztegetem. Hogy nem azzal foglalkozom, amivel valójában kellene. Így jutottam el addig, hogy rengeteg olvasás, szerkesztés, felkészülés (és nem kevés totojázás) után az idén magánkiadásban megjelent az első e-könyvem, a Kalandozásaim Budapesten.

Nem sokkal a megjelenés után az egyik szakmai csoportban valaki szóvá tette, hogy a könyvborítón a címhez használt betűtípus nem tudja kezelni a magyar ékezetet, ezért az Á betűm elüt a cím többi részétől. Javasolta, hogy használjak másik betűtípust. Azt feleltem neki, hogy tudom, hogy az Á betű máshogy néz ki. Direkt hagytam így. Mert ez az Á betű pont olyan, mint én vagyok. Szabálytalan. Kilóg.

Mióta az eszemet tudom, soha nem illettem semmilyen skatulyába, engem soha nem tudtak besorolni sehova. Rengeteg konfliktusom volt emiatt. Így utólag visszagondolva túlságosan sok időt fecséreltem el az életemből arra, hogy megpróbáljam a szabálytalanságaimat kiegyenlíteni, magamat legalább az életben egyszer egy skatulyába belepréselni. Nem sikerült.

Amint megláttam, én egyből a szívembe zártam ezt a rakoncálan Á betűt.

Divat ma sorozatokat írni. Ráállni egyfajta írói stílusra és azt követni a végtelenségig. A könyvkiadásról szóló összes szakmai cikk is azt javasolja, hogy próbálj meg sorozatokban gondolkozni. Válassz a könyvednek olyan témát, ami könnyen besorolható valamilyen műfajba. Nincs ezzel semmi baj. Imádom a sorozatokat. Nézni is, olvasni is. De íróként nekem nem ez az utam. Egy könyvem lapul még kiadatlanul a fiókban, egy novelláskötet. Ezt az idén meg fogom jelentetni. Aztán egyelőre fogalmam sincs, hogyan tovább. Vannak persze elképzeléseim, de semmi kézzel fogható.

Azt az egyet tudom, hogy az én könyveimet valószínűleg csak egyetlen dolog fogja összekapcsolni. Én.

Lehetne ez a könyvborító profibb, lehetne szabályosabb. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mihez kezdjek vele. Végül úgy döntöttem, így hagyom. Ez a borító pontosan olyan, amilyen én vagyok. Néha még bizonytalan, szabálytalan, de eredeti. Az én fotóm van rajta, az én munkám eredménye, én találtam ki. Pár év múlva jó lesz majd visszanézni rá. Innen indultam. Végre nem félelemmel, hanem sokkal inkább izgalommal vegyes várakozással tölt el, ha arra gondolok, hogy majd hová juthatok.

 

Ha szeretnél velem tartani ezen az úton, iratkozz fel a levelezőlistámra. Így biztosan nem fogod elmulasztani a friss bejegyzéseimet, mindig tudni fogod, min dolgozom éppen. És megosztok majd itt olyan tartalmakat is, amit máshol nem teszek közzé. Amint elérjük az első ötven feliratkozót, kisorsolok egy példányt a Kalandozásaim Budapestenből. 

FELIRATKOZOM

 

 

Spread the love
UA-24738056-1

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás