Korán reggel még az ágyban fekve böngésztem a Facebookon, mikor megakadt a szemem egy finn újságcikken. “Szabad-e oviba vinni a gyereket, ha én magam szabadságon vagyok?”, kérdezte a cikk írója.

Nem olvastam végig az anyagot, de az volt a kiindulópont, hogy kiderült, az anyának nyáron két hónapig nem kell dolgoznia. Azon merengett, vajon ildomos-e ilyenkor a gyereket mégis oviba vinni? Vagy tartsa inkább otthon végig a két hónap alatt? A cikk alatt sorakozott vagy száz dühös komment. Egy-két gyenge próbálkozástól eltekintve a többség amellett kardoskodott, hogy a gyereknek igenis jár a nyári szabadság. Merthogy az óvoda (Finnországban a bölcsi és az ovi egy intézmény) nekik munkahely. Voltak, akik azt fejtegették, hogy ők még akkor sem vitték oviba a gyereket, amikor ők maguk betegek voltak. Más arra volt büszke, hogy az összes gyereke otthon volt iskolakezdésig. Volt, akikre ovi helyett a nagymama vigyázott.

A kommentek többsége alapján valami olyan válasz körvonalazódott a kérdésre, hogy a szülőnek kutya kötelessége a gyereket mindig és minden körülmények között otthon, maga mellett tartani. Volt, aki azt írta, hogy ha megcsinálni volt eszed, akkor most aztán használd ki az időt és legyél is vele. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy megzavarom a nagy egyetértést, és beírom, hogy “Mi a férjemmel már vágjuk a centit. Júliusban a fiunk egy hetet lesz itthon velünk, aztán sutty, mehet vissza a bölcsibe. Alig várjuk, hogy mi végre egy kicsit kettesben legyünk!”

Kommentet ugyan nem írtam, de a téma valahogy egész nap ott motoszkált bennem. Úgyhogy végül úgy döntöttem, ide mégiscsak leírom.

Misha 2,5 éves szociális, érdeklődő kisfiú, akinek, sok kortársához hasonlóan, hatalmas az energiája. Testvére nincs, a baráti körünkben kevés a kisgyerek, az utcánkban is inkább csak kutyát sétáltatnak a szomszédok. A “közeli” nagymama ezer kilométerre lakik, Anyuék meg háromezerre. De ezen a szinten már tulajdonképpen mindegy is. Mindkettőhöz repülőre kell ülni, ha látogatóba megyünk.

Vagyis Misha gondozása az év nagy részében a férjemre és rám hárul. Mivel születése óta javarészt mi vagyunk vele, a gyerek is ezt szokta meg. Szóval, ha ne adj’ isten van is a közelben valaki, akkor is csak rövid időre tudjuk a gyereket “lepasszolni”. Szabad péntek este, közös vacsora, mozi és hasonlók ötlet szinten sem jöhetnek még szóba. Ezt nem panaszként mondom. Mi így élünk.

Közel három éve nem voltunk a férjemmel két óránál hosszabb időre kettesben. De ha a terhességet is beszámítom (az elején állandóan émelyegtem, a végén meg nagy hassal nem volt már olyan könnyű az élet), közel négy éve nem tudtunk huzamosabb ideig minőségi időt együtt eltölteni. Persze a kisgyermekes élet ezzel jár. De azt gondolom, hogy akármilyen erős alapokon is nyugszik egy kapcsolat – márpedig hál’ istennek úgy néz ki, a miénket jól megalapoztuk -, töltekezés nélkül erről sem lehet bűntelenül ezer bőrt lehúzni.

Mikor először eszembe jutott, furán éreztem magam a gondolattól, de őszintén szólva nagyon gyorsan megbékéltem vele. Úgy döntöttünk, hogy júliusban, mikor a férjem itthon lesz szabadságon, csak egy hétre vesszük ki Misut a bölcsiből. A fennmaradó időt édes kettesben fogjuk tölteni napközben. Illetve délutánonként én eljárok végre rendszeresen edzeni, így a fiúknak is lesz alkalmuk együtt lenni nélkülem. Mert ez szintén olyan dolog, amire igény lenne, de a dolgos hétköznapokon csak módjával kivitelezhető. Tervezünk persze közös délutáni programokat is. De a lényeg, hogy Misu hétköznap reggelenként megy a bölibe!

A finn kommentelők között sokan emlegették, hogy már csak azért is a közös szabadság mellett döntenek, mert hogy milyen nyári szünet az olyan, amikor korán kell kelni és reggel az oviba időre odaérni? Bevallom, itt kicsit megsárgultam az irigységtől. Merthogy nálunk a reggeli lustálkodás azt jelenti, hogy fél nyolcig aludtunk. Normál esetben Misha legkésőbb hétkor ébren van. De csak hétköznapokon. Mert ahogy az egy rendes hároméveshez illik, szombat-vasárnap már hat-fél hét környékén kukorékol. Nappal már vagy egy éve nem alszik. Az altatón/pálinkán kívül minden módszert kipróbáltunk. Hiába. Ha nincs a bölcsis zsongás, nincs alvás délután. Ennek köszönhetően aztán a délutánjaink már nyűgösek és persze korábban kell letenni aludni. Ilyenkor már a programokra sem igazán fogékony, mert arcon csúszik. Rossz esetben konkrétan hisztis.

Őszintén szólva ezt épp elég hétvégén és ünnepnapokon elviselni. Nemcsak nekünk. Neki is. Arról nem beszélve, hogy a bölcsiben naponta átlag három órát vannak kint az udvaron, akkor is, ha esik. Vessetek a mókusok elé, de én ezt nem vállalom. És kézműveskedni is utálok, holott a fiam szereti. Plusz akárhogy is igyekszünk, de egész napra mi a férjemmel tök unalmas játszópajtások vagyunk. Gyereknek gyerek a társa. Ha Misha itthon van, gyereket csak a YouTube videóin keresztül lát.

Nem tudom, hogy a gyerekeknek munkahely-e az ovi. De ha így van, akkor a fiam imádja a munkáját, mert nagyon szeret bölcsibe járni. Minden reggel mosolyogva szalad be, délutánonként sír, mikor összeszedem az udvarról, mert még nem akar hazajönni. A gondozók szeretik. Van egy csomó haverja. Mindenféle korú, a kicsiktől az egészen nagy fiúkig-lányokig. Szerintem neki az lenne a büntetés, ha két hónapig úgy tartanám itthon, hogy nem megyünk sehova. Csak reggel felkelünk, itthon tengődünk, meg mondjuk délután kimegyünk a játszóra.

Ahogy nő, majd biztosan változni fog a helyzet. De jelen pillanatban az a szitu, hogy a gyereknek is az a legjobb, ha bölcsiben van hétközben. Imádja a gyerekeket, a bölcsi által biztosított, jól megszokott kereteket.

Úgyhogy a mi nyári szünetünk az idén úgy fog szerveződni, hogy amikor a nagyszülőkhöz megyünk egy hétre júliusban, természetesen Misu jön velünk. Illetve én hazaviszem augusztusban Magyarországra. De július három hetében irány a böli! Mert a nyári szünethez nemcsak a kisgyereknek van joga. Hanem anyának meg apának is. Hogy legyen alkalmuk egy időre nem-anyának és nem-apának is lenni. Mert szeretnénk még akkor is boldog házasságban élni, mire kikeveredtünk a zivataros kisgyermek korból. Mi ezt így tudjuk megoldani.

#örömblogolás

Soha nem írtál még blogot? Mire vársz? Kezdj neki! Találj ki egy nicknevet, egy figyelemfelkeltő címet, hozz létre külön a blogod számára fenntartott email címet, válassz magadnak egy szimpatikus blogszolgáltatót és ugorj fejest a virtualitásba!

Kezdj el írni a napodról, arról, ami foglalkoztat. Egy furcsa jelenet a buszon munkába menet; egy újságcikk vagy egy film, amit mostanában láttál és elgondolkoztatott egyaránt jó téma lehet. Használd az általam összegyűjtött 100 témaötletet az induláshoz mankóként. Így nem kell attól tartanod, hogy kifogysz a mondandóból.

Mire a 100 témaötlet végére érsz, már biztosan kialakul az írói rutinod, a blogolás a mindennapjaid részévé válik.

Régen volt már blogod, de abbahagytad az írást? Úgy érzed, hiányzik az írás, az alkotás öröme az életedből? Sosem késő újrakezdeni! Itt a remek alkalom. Mire a 100 témaötlet végére érsz, nem is fogsz rá emlékezni, milyen volt az életed blogolás nélkül.

UA-24738056-1
%d blogger ezt szereti:

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás