Ha megkérdezed a külföldön élő magyarokat, hogy mi hiányzik nekik otthonról, egészen biztosan az első három helyen fogják említeni a magyar konyhát. Vagy minimum a Túró Rudit.

Én azon ritka kivételek közé tartozom, aki a Túró Rudit már otthon sem ette, nem akar disznót vágni Helsinkiben és nem járja le a lábát, hogy hátha mégis sikerül tokaszalonnát kapnia valahol. A pirospaprika az egyetlen otthonról hozott íz a háztartásunkban, de azt sem használom minden alkalommal, amikor főzök.

Nem csak hogy nem hiányoznak a magyar ízek, de ha sok időt töltök otthon, akkor a finn élelmiszerek után vágyakozom. Az előszeretettel – és szerintem méltatlanul – fikázott finn hosszú kávéval már Magyarországon szerelembe estem. Nagy rajongója vagyok a finn tejtermékeknek, szeretem a praktikus, előre bepácolt hússzeleteket, a rozskenyeret és könnyű volt megszokni, hogy évszaktól függetlenül mindig széles a választék a zöldség-gyümölcs részlegen.

Két terület van, ahol jobban szeretem a magyar felhozatalt: az édességek és a péksütemények. De ezt azért nem tartom akkora tragédiának, így legalább könnyebb mértéket tartanom. A finn csokoládék közül nehezemre esik választani, az én ízlésemnek ezek túl fantáziátlanok. És a péksütemények közül is viszonylag keveset szeretek igazán. Ha végképp nem bírom tovább és bűnözni szeretnék, a Lidl kínálata minden ilyen irányú igényemet kielégíti.

Szóval, köszönöm szépen, úgy érzem, jó cserét csináltam. De vicces, hogy mióta itt élek, nagyjából évente egyszer mégis rám jön, hogy elkezdek magyar ételeket kívánni. Fél éve éltünk már itt, amikor egy Grecsó Krisztián könyvet olvastam, amiben valaki paprikás krumplit főzött. Szégyen gyalázat, a könyvből semmi nem maradt meg, már a címére sem emlékszem. De az a mai napig emlékezetes számomra, hogy az olvasottak hatására bontottam ki a pirospaprikát és nekiálltam paprikás krumplit főzni. Ezzel aztán el is voltam sokáig, a hazalátogatások alkalmával Anyu mindig megfőzte egy-két kedvencemet, az elég is volt. A következő nagy kívánóssági hullám a terhességem alatt terített le. Miután végre elmúlt az émelygős időszak, meglepve tapasztaltam, hogy egyfolytában otthoni ételekről ábrándozom. Olyannyira, hogy képes voltam fakanalat ragadni és megfőzni őket. Ami azért is nagy szó, mert egészen a közelmúltig a főzés és én hogy úgy mondjam nem álltunk közeli kapcsolatban egymással. A főzés a mi családunkban az első pillanattól kezdve a férjem feladata volt. Szóval, a terhességem alatt szinte végig magamnak főztem és olyan ételeket ettem, amiket már otthon is vagy ezer éve. Először tócsit sütöttem, aztán jött újra a paprikás krumpli. Savanyú káposztából levest csináltam és rakott káposztát és rozskenyér helyett fehér kenyeret ettem. A legdurvább az volt, hogy nekiálltam paradicsomos krumplit főzni. Ez volt a kedvenc ételem gyerekkoromban, amikor kettesben voltunk a Papával, ezt még ő is megfőzte nekem. Ha jól emlékszem, főztem lecsót és rakott krumplit is. És sztrapacskát!

Miután a fiam megszületett és abba a korba ért, hogy kóstolgatni kezdett, egyre gyakrabban került a kezembe a fakanál. Mostanra pedig oda jutottunk, hogy minden nap én főzök, és a férjem az, aki csak kedvtelésből készít ezt-azt. Na meg akkor, amikor rám jön és újra megkívánom a magyaros ételeket, mert ezek közül ő a legtöbbet nem szereti.

A legutóbbi kívánósság egy-két hete kezdődött. Ahogy mindig, először csak ábrándozom. Most a savanyú káposztáról. Aztán a múltkor komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy kipróbálom, tudnék-e kakaós csigát sütni. Azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban felejtem a szemem a nokedli szaggatón. Ma jutottam el arra a pontra, hogy nem bírom tovább. Nekiállok! A hétvégére gombás-tejfölös csirkepörköltet tervezek nokedlival és csemege uborkával. Aztán ha már úgyis belejöttem a szaggatásba, lesz megint sztrapacska is. Mivel a káposztát jelenleg egyedül én eszem meg a családban, ezzel megvárom Anyuékat. Két hét múlva találkozunk és már lebeszéltem vele, hogy székely káposztát fogunk főzni. Lehet, hogy sütök hozzá friss zsemlét is fehér lisztből.

Aztán ha a lista végére értem, megkérdezem majd a férjemet, hogy mivel tudnék a kedvében járni, és főzök valami finomat az ő szájíze szerint is.

#örömblogolás

Soha nem írtál még blogot? Mire vársz? Kezdj neki! Találj ki egy nicknevet, egy figyelemfelkeltő címet, hozz létre külön a blogod számára fenntartott email címet, válassz magadnak egy szimpatikus blogszolgáltatót és ugorj fejest a virtualitásba!

Kezdj el írni a napodról, arról, ami foglalkoztat. Egy furcsa jelenet a buszon munkába menet; egy újságcikk vagy egy film, amit mostanában láttál és elgondolkoztatott egyaránt jó téma lehet. Használd az általam összegyűjtött 100 témaötletet az induláshoz mankóként. Így nem kell attól tartanod, hogy kifogysz a mondandóból.

Mire a 100 témaötlet végére érsz, már biztosan kialakul az írói rutinod, a blogolás a mindennapjaid részévé válik.

Régen volt már blogod, de abbahagytad az írást? Úgy érzed, hiányzik az írás, az alkotás öröme az életedből? Sosem késő újrakezdeni! Itt a remek alkalom. Mire a 100 témaötlet végére érsz, nem is fogsz rá emlékezni, milyen volt az életed blogolás nélkül.

UA-24738056-1
%d blogger ezt szereti:

A weboldal cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás