Csak a színészi játék számított

Feledhetetlen élménnyel lettek gazdagabbak azok, akik megnézték Molnár Ferenc Liliomját a Csend Színház előadásában a kapolcsi Szárítóban.


Különleges előadás volt, hiszen a színészek nem a hagyományos módon, hanem jelbeszéddel kommunikáltak egymással. Valószínűleg nem én voltam az egyedüli a nézőtéren, aki félve látogatott el az előadásra. El sem tudtam képzelni, milyen lehet egy színházi előadás beszéd, ének, zene, egyszóval hangok nélkül.

Miután kihunytak a fények, néma csend telepedett a Szárítóra. A darab szövegét a színpad feletti kivetítőn lehetett olvasni, a színészek pedig némán játszottak. Először zavaró volt, hogy egyszerre kellett figyelni a feliratra és a színészekre, de az előadás pillanatok alatt magával ragadott, néha azon vettem észre magam, hogy már nem is olvasom, csak a játékot figyelem.

A színészeknek rendkívül nehéz dolguk volt. Mivel mindkét kezükkel „beszéltek”, a gesztusok, mozdulatok lehetősége meglehetősen leredukálódott, szinte minden érzelmet az arckifejezésükkel, és testtartásukkal kellett kifejezniük. Egy Liliom-előadást nagyban meghatároz az, hogy ki játssza Liliomot és Julit, a cselédlányt. Ebben az esetben a szereposztás telitalálat volt. Csányi Sándor nem annyira csibész, inkább szeretnivaló Liliom volt. Pokorny Lia is tökéletesen játszotta az ártatlan cselédlányból asszonnyá érő fiatal nőt. Kiemelkedően jó volt Mari szerepében Pelsőczy Réka, már megjelenésekor is mosolyt csalt a nézők arcára.

A hangok hiánya egyáltalán nem vált az előadás kárára. Sőt, sokkal inkább felerősítette a darab mondanivalóját. Nem volt rá lehetőség, hogy a rendező a különböző hang- és fényeffektusokban tobzódjon, itt csak a színészi játék számított. És az nagyszerű volt. Nem szégyellem kimondani, bizony végül könny szökött a szemembe. Megrázó erejű, felkavaróan szép előadás volt.

Napló, 2004

Spread the love

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.